Május 11-12-én, szombaton és vasárnap valamennyi bajnoki...
Május 11-én, szombaton délután Dunakeszire látogatott...
Az előttünk álló hétvégén számos...
Az idei nyáron két turnust hirdet meg sportegyesületünk, melyben...
Május 11-én, szombaton immáron a 27. forduló következik...
Március 28-29-án újfent közös körzetközponti edzésnapok szerepeltek a versenynaptárban az U11-es korosztályt tekintve. A kiemelt tehetséggondozó edzések, a kiválasztó foglalkozások tavaszi táborára került a sor.
Csütörtökön Pilisre utazott a csapat, ahol az FC Dabas SE és Ceglédi VSE Körzetközpontok ellen, valamint a Monori SE Tehetségközpont korosztályos csapata ellen vívtunk 6x18 percnyi mérkőzéseket. Rengeteg pozitív aspektust lehetett a fiatalok játékából kivenni, ahogy fejlesztendő részt is. Bátor felfogás mellett, jól vegyítve az egyéni és az összjátékot a fiúk végig kiélezett összecsapásokat játszottak. A nap zárásaként Baranyi György osztott meg értékes gondolatokat a fiúkkal és útravalónak a szendvics mellé néhány hazavihető tanácsot is kaptak a fiúk.
Pénteken két edzés szerepelt a programban, valamint egy szabadidős játék, illetve egy kis motiváció videó megtekintése. A délelőtt során a labda nélküli mozgás fontosságára épített edzésen létszám előnyös és azonos játékokat játszottak a fiatalok, ahol rengeteg inger, és egy folyamatosan változó környezet segítette őket a fejlődésben és kihívásokban. A finom ebédet - melyet ezúton köszönünk a Betyár Tanya Kajálda - követően az MLSZ kisfilmjével próbáltunk a gyerekekre hatni, példát adni irányukba. Schäfer András és Dárdai Márton rövid útján keresztül csodálhatták meg a játékosok, hogy milyen is a profi futballisták élete. A film végén egy konstruktív beszélgetés alakult ki azon információkból, mely a játékosok számára hasznosnak tűntek. A tábor utolsó edzésen megjelent ráhangolásként a multi sport, mint hangulatfokozó. Rengeteg egyéni védekezést és támadást fejlesztő játék, valamint egy, a csapatkohéziót erősítő verseny is kihívás elé állította a játékosokat.
A tábort lezárva egy-egy emléklappal és karkötővel köszöntük meg a gyerekek hozzáállását és fáradhatatlan munkamorálját!