Május 11-12-én, szombaton és vasárnap valamennyi bajnoki...
Május 11-én, szombaton délután Dunakeszire látogatott...
Az előttünk álló hétvégén számos...
Az idei nyáron két turnust hirdet meg sportegyesületünk, melyben...
Május 11-én, szombaton immáron a 27. forduló következik...
Szeptember 5-én, szombaton délelőtt kerül sor egyesületünk szervezésében a Tóth Antal Emléktorna, amelyre harmadízben kerül sor, melyen egykori sporttársunkra emlékezünk.
Az idei átigazolási szezonban is voltak érkezőink és távozóink is egyaránt. A július 1. és augusztus 31. közötti időszakban a Nagykáta SE is kihasználta a lehetőséget, hogy változtasson a felnőtt csapat keretén.
Augusztus utolsó vasárnapján került sor felnőtt együttesünk első bajnoki mérkőzésére a 2020/2021-es szezonban. Györe László együttese Felsőpakonyba látogatott és hozta haza onnan a három pontot.
A viszontagságos, félbeszakított tavaszi szezon után megkezdődött a 2020/2021-es bajnoki labdarúgó-szezon U17-es és U19-es csapatunknak. Első ellenfelünk az igen jó erőkből álló Alsózsolca volt, akik ezúttal mind a két korosztályban felénk kerekedtek.
Igen mozgalmas hétvége elé nézünk, már pénteken megkezdődnek a mérkőzések sora...