Május 19-én, vasárnap délelőtt Jászfényszarun...
Május utolsó előtti hétvégéjén a bajnoki...
Május 18-án, szombaton reggel U6-os csapatunk Vecsésen...
Május 18-án, szombaton hazai környezetben léptek...
Már pénteken megkezdődik a Pünkösdi hosszú...
Január 9-én, szombaton 3 csapatunk is pályára lépett a Pest Megyei Futsal7végén. Az U17-es fiúk és női csapatunk Kókán, míg serdülő leány csapatunk Üllőn vendégeskedett.
Január 9-én, szombaton délben került sor felnőtt csapatunk idei első felkészülési mérkőzésére. A találkozóra Jászberényben, a műfüves pályán került sor, ahol Széchenyi Márton együttese magabiztos játékkal, 8–1-ra múlta felül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú Jászfényszarui VSE gárdáját.
Habár decemberben több korosztályunknál is rövid pihenőre vonultak a játékosok, azért hat korosztályban így is győztest hirdettek edzőink.
Január második hétvégéjén is lesz bőven mérkőzése utánpótlás csapatainknak, valamint a felnőtt női és férfi egyleteink is megkezdik a szezont.
Január 4-én, hétfőn este felnőtt együttesünk megkezdte a felkészülést a Pest megyei I. osztály 2020-2021-es tavaszi szezonjára, melynek már az új edzői párossal, Széchenyi Márton vezetőedzővel és Györe László asszisztens edzővel vág neki.